Andy Weir: A Marsi

az eredeti borító

  Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

Sosem hittem, hogy tetszeni fog ez a könyv. Mert nem igazán hoznak lázba sem az űrhajók sem a bolygók, de még a marslakók sem. Nem vagyok sci-fi rajongó és általában halálra unom magam kémia és fizika órán, helyette inkább verseket olvasok és bámulok kifelé az ablakon. 

Erre a könyvre viszont azt kell mondanom, jó volt, nem azt mondom, hogy „mega-atom-über-szuper-zseniális”, de élveztem. Elsősorban azért, mert már az első mondattal megnevettetett, (szerintem nem spoilerezek nagyon, ha leírom, az első mondat: „Erre rábasztam.”) De nem csak az elején, mivel a főszereplőnek fantasztikus humora van, ami a legreménytelenebb helyzetekben is megcsillan. Másodsorban pedig azért fogott meg már rögtön az első oldalaknál, mert (örök pesszimistaként) én szeretem a reménytelennek tűnő helyzeteket, mármint szeretek róluk olvasni (lásd Csillagainkban a hiba, vagy a Majd újra lesz nyár). De mégis: el tudnánk képzelni annál kilátástalanabb helyzetet, mint hogy otthagynak valakit a Marson tök egyedül és valahogy túl kell élnie? Tiszta Robinson Crusoe, csak neki termékeny föld volt a talpa alatt, tudott szkafander nélkül is sétálgatni és a levegő nem volt mínusz 60 fokos. Tehát itt egy picit nehezebb a helyzet, ezért is jön jól a pozitív gondolkodás. Mark Watney (a kutató, aki nem mellesleg botanikus és mérnök) talán képes még ezeket a problémákat is áthidalni, bár ehhez rengeteg szerencse és kitartás kell. Állandóan számol, képleteket ír és ellenőriz mindenféle abszolút érthetetlen működésű szerkezeteket, és ezt ráadásul nagyon hosszan is teszi. Ezek a részek nem mindig érdekeltek, persze izgultam, hogy mi lesz vele, csakhogy hiába érzem magam okosnak, hogy ilyen képleteket olvasok, egy idő elvesztettem a fonalat (na jó, szinte azonnal) és át is ugrottam több ilyen részt. 

Azért a történetet végigszurkoltam, izgultam, reménykedtem, mintha én is a NASA központjában ülnék és figyelném, hogy mit csinál, mert bármennyire is akartam, nem tudtam neki segíteni. Se senki másnak, aki még az űrhajóban volt; ők is érdekes karakterek lehettek volna, szerintem kaphattak volna egy kicsit több szerepet, hatalmas volt rajtuk is a nyomás, olyan döntéseket kellett meghozniuk, amikre én még csak gondolni sem merek, életüket kockáztatták, miközben nem mellesleg komoly fizikai megpróbáltatásokat kell kiállniuk. Szerintem én már attól rosszul lennék, ha egy picit megdől az űrhajó. Eddig sem akartam űrutazni, ezek után sem fogok, ez a könyv sem hozta meg hozzá a kedvem. Azt viszont sajnálom, hogy nincs több tehetségem a kémiához, mert akkor talán még ennél is élvezhetőbb lett volna a számomra könyv. 

Főleg a kémia tagozatos évfolyamtársaimnak ajánlom, ők biztosan imádni fogják. 

A borító látványos, mutatja, hogy mire számíthatsz (és persze nagyon hasonlít az eredetihez, ami nálam mindig plusz pont). 

Kedvenc idézeteim,

  (…) Nem gondoltam, hogy a laptopnak baja lehet odakint. Ez csak elektronika, nem igaz? Elég meleg marad arra a rövid időre, amíg szükségem van rá, levegő pedig egyáltalán nem kell neki. 
     Azonnal meghalt. A képernyő még azelőtt elsötétült, hogy kiléptem volna a légzsilipen. Mint kiderült, az „L” az „LCD”-ben annyit tesz, hogy „likvid”. Gondolom, vagy megfagyott, vagy elpárolgott. Lehet, hogy írok majd egy vásárlói értékelést. „A terméket a Mars felszínére hoztam. Nem működött. 0/10”.

"Igen, naná, hogy a ragasztószalag szinte teljes vákuumban is működik. A ragasztószalag bárhol működik. A ragasztószalag mágia, amit bálványozni kellene."

Nemsokára film is lesz a történetből, ez pedig az előzetese:

Az író

Eredeti cím: Andy Weir: The Martian

Megjelenési év: 2014

Kiadó: Fumax

Oldalszám: 358

Képek forrása: Pinterest

Úgy összességében 8/10